A ruhák és a cipők

A ruha kínaiul 衣服 yīfu, két írásjegy, amelyek eredetileg külön-külön is öltözéket jelentettek. Az 衣 yī rajz: még ma is kivehető rajta a keresztbe hajtott gallér és egy tunika két szárnya. A Shuowen pontosít: 上曰衣，下曰裳, „felül 衣 a neve, alul 裳 a neve”: az 衣 a felsőtestet takarta, a 裳 cháng pedig szoknya volt, amelyet a férfiak éppúgy viseltek, mint a nők (Konfuciusz is, ahogy lejjebb látni fogjuk). A kettő összeforrt a 衣裳 yīshang szóban, ahol a második szótag elveszíti a tónusát, és a szó északon ma is hallható.

A 服 fú, a 衣服 második tagja, rejtélyesebb. A Shuowen a 用 jeggyel magyarázza, „használni, élni valamivel”, és ugyanez az írásjegy ma is jelenti a szolgálatot (服务 fúwù), az orvosság bevételét (服药) vagy a vereség beismerését (服气). Hogyan jutott el innen a ruháig, nem tudnám biztosan megmondani: talán „ami az emberen van, a saját használatára”. A ruházati 服 viszont meggyökeresedett: 西装 xīzhuāng vagy 西服, a „nyugati” öltöny, 校服 xiàofú, az iskolai egyenruha, 羽绒服 yǔróngfú, „pehelyruha” ⟶ a pehelykabát.

Ruhát „felvenni” 穿 chuān, és az írásjegy egy kis jelenet: a 牙, a fog, a 穴, a lyuk belsejében. A Shuowen „átfúrni, áthatolni” értelemben olvassa. Úgy bújunk bele az ingünkbe, mint a cérna a tű fokába: a 穿针 tűbe fűzést jelent, a 穿越 chuānyuè átkelést (a sorozatokban még az évszázadokon át is). Figyelem: a 穿 csak arra vonatkozik, amibe belebújunk, ruhára és cipőre. A kalapot, a szemüveget, a kesztyűt vagy az órát a 戴 dài igével viseljük (lásd A külső megjelenés). A 穿眼镜 mosolyt fakaszt.

Minden ruhadarabnak megvan a maga számlálószava, és a logika vizuális. Azt mondjuk: 一件衬衫, 一件外套 arra, ami a felsőtestet takarja; 一条裤子, 一条裙子 arra, ami hosszan lelóg (a 条 a folyóknak és a halaknak is jár); 一双鞋 yì shuāng xié, 一双袜子 arra, ami párban jár. Az öltönyt, a hozzáillő zakót és nadrágot, 套-ban, „készletben” számolják: 一套西装. Semmi nehézség. Az 一个裤子 viszont máig a kezdők leggyakoribb hibája.

Sok név szó szerint olvasható: 毛衣 máoyī, „gyapjúruha” ⟶ a pulóver; 连衣裙 liányīqún, „a felsőhöz kapcsolt szoknya” ⟶ az egybeszabott ruha; 牛仔裤 niúzǎikù, „kis tehénpásztor nadrágja” ⟶ a farmer, mivel a 牛仔 a westernek cowboya; 背心 bèixīn, „hát és szív” ⟶ az atlétatrikó, amely épp a hátat és a mellkast takarja. Mások a hangzásuk révén jöttek az angolból: a 夹克 jiākè, az angol jacket, vagy a T恤 T xù, amelynek 恤 tagja a kantoni nyelven keresztül állítólag a shirt szót adja vissza a T-shirt szóból. A 人字拖 rénzìtuō, a flip-flop papucs pedig „人 alakú papucs”: nézze meg a lábujjak közötti pántot.

Ha beköszönt az ősz, a kínai anyák előveszik a 秋衣 qiūyī és a 秋裤 qiūkù darabjait, „az őszi ruhát és az őszi nadrágot”, a hosszú ujjú alsóinget és a hosszú alsónadrágot, amelyet tavaszig a ruha alatt hordanak (ez a 12. mondat). A kamaszok szégyellik, az anyák hajthatatlanok, és az internet össze is foglalta a vitát: 有一种冷，叫妈妈觉得你冷, „van egyfajta hideg, amelynek az a neve: anya szerint fázol”. Az egész elfér három szótagban, 多穿点 duō chuān diǎn, „vegyél fel még valamit”. A népi bölcsesség hozzáteszi a 春捂秋冻 chūn wǔ qiū dòng mondást: tavasszal maradjunk betakarva (az 捂 annyi, mint beburkolva melegen tartani), ősszel pedig edződjünk a hűvösben. A mondás és az anyák az ősz kérdésében nem mindig értenek egyet.

Az északi télnek sokáig megvolt a maga egyenruhája: a 棉袄 mián'ǎo, a vattázott kabátka, rajta pedig a 军大衣 jūndàyī, a hadsereg olívazöld köpenye, amelyet az 1980-as években diákok és házmesterek egyaránt hordtak. A pehelykabát letaszította a trónjáról. Ma a 冲锋衣 chōngfēngyī, a „rohamruha” járja, egy vízálló túradzseki, amellyel a városban mindenütt találkozni, még szép időben is.

A 睡衣 shuìyī viszont nem mindig marad otthon. Sanghajban (lásd Sanghaj városa) sokáig pizsamában ugrottak le reggel bevásárolni a sarokra, és senki sem látott benne semmi rosszat (ez a 7. mondat). A 2010-es világkiállítás közeledtével a városvezetés kampányt indított, hogy a pizsamák maradjanak otthon; mérsékelt sikerrel, ha hihetünk a fényképeknek. Nyáron északon egyes férfiak a hasuk fölé tűrik a trikójukat, vagy egészen leveszik: ez a 光膀子 guāng bǎngzi, „csupasz vállak”, amelyet az angol nyelvű sajtó Beijing bikini néven emleget. Több város is megpróbálta betiltani.

Ha belépünk valakihez, levesszük a cipőnket, és a házigazda 拖鞋 tuōxié párt nyújt, „csoszogós cipőt” ⟶ papucsot (ez a 3. mondat). Figyelje meg a szerencsés véletlent: a 拖鞋 pontosan úgy hangzik, mint a 脱鞋, „levenni a cipőt”, és a mozdulat követi a szót. A kisgyerekek viszont 开裆裤 kāidāngkù nadrágot hordtak, lépésnél hasított nadrágot: elég volt leguggolniuk (ez a 22. mondat). Az eldobható pelenka a városokból szinte kiszorította. Vidéken még látni.

A szólások az első helyre teszik a ruhát. Az 衣食住行 yī shí zhù xíng, az élet szükségletei, a ruhával kezdődik, még az evés előtt; a 丰衣足食 fēng yī zú shí azt jelenti, hogy van mibe öltözni és jóllakni. Az 衣锦还乡 yì jǐn huán xiāng kifejezésben, figyelem, az 衣 ige, és yì-nek olvasandó, „felöltözni”: brokátba öltözve hazatérni. 项羽 Xiàng Yǔ Sze-ma Csien szerint azt mondta, hogy meggazdagodni és haza nem térni olyan, mint „éjjel járni hímzett ruhában”: senki sem látja az embert. A 穿小鞋 chuān xiǎoxié, „kis cipőt húzatni valakire”, azt jelenti, hogy alattomban kitolni valakivel (ez a 20. mondat); gyakran a lábelkötéssel magyarázzák, különösebben szilárd bizonyíték nélkül. A 削足适履 xuē zú shì lǚ a fordítottját mondja: lefaragni a lábat, hogy beleférjen a cipőbe.

A 天衣无缝 tiānyī wú fèng egy Tang-kori meséből ered: egy bizonyos 郭翰 Guō Hàn házába ellátogatott az égi Szövőlány, és a férfi elcsodálkozott, hogy a ruháján egyetlen varrás sincs; a lány azt felelte, hogy az ég ruháit nem tűvel varrják. Ma a tökéletes tervre mondják, vagy a hézagmentes hazugságra. A Dalok könyve pedig a katonáknak adott egy szót: a 无衣, „Ruha nélkül” című dalban Csin harcosai így szólnak egymáshoz: 岂曰无衣？与子同袍, „Ki mondja, hogy nincs mit felvenned? A köpenyem a tiéd lesz” (ez a 24. mondat). A 同袍 tóngpáo, „ugyanaz a köpeny”, megmaradt a fegyvertárs megnevezésére. 2020-ban újra felbukkantak ezek a sorok, Japánból küldött segélyszállítmányok dobozain.

A ruha mindenütt hagyott szavakat. A 领 lǐng, a gallér, eredetileg a nyakat jelentette; a ruhát a galléránál fogva emeljük fel, és a szó végül a „vezetni” jelentést vette fel: 领导 lǐngdǎo, a főnök. A 领袖 lǐngxiù, „gallér és ujjak”, a ruha két legszembetűnőbb része, a vezért jelöli; egy Csin-kori krónika már azt írta egy bizonyos 魏舒 Wèi Shū nevű férfiról, hogy ő a férfiak „gallérja és ujja”. A tudósok bő ujjukba csúsztatták a könyveiket: 袖珍 xiùzhēn, „ujjbéli kincs” ⟶ zsebméretű. A csan mester köpenyét és tálját hagyta utódjára, 衣钵 yībō ⟶ egy iskola öröksége. Egy lány pedig a 小棉袄 xiǎo mián'ǎo, „a kis vattázott kabátka”, amely melegen tartja a szülei szívét (ez a 21. mondat). A mosásnak saját oldala van (A háztartás); a kalapok, a táskák és a hagyományos viseletek, a 旗袍-tól a 汉服-ig, a következőt kapják.

A Beszélgetések (lásd 10. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből) meglepő gonddal írják le a Mester ruhatárát: a színeket, amelyeket került, az egyes téli tunikákhoz illő prémet, és egy hosszú házi tunikát, „de a jobb ujja rövidebb volt a balnál”, ahogy Couvreur fordítja (hogy szabad legyen a keze, magyarázzák a kommentátorok). Azt is olvassuk ott: 必有寝衣，长一身有半, amit Couvreur így ad vissza: „Éjjel egy ruhába burkolózva pihent, amely másfélszer olyan hosszú volt, mint a teste” (ez a 25. mondat). De milyen ruhába? Egy ruha, amely másfélszer olyan hosszú, mint viselője, erősen hasonlít egy takaróra, és ha nem tévedek, a legrégebbi kommentárok is így olvasták. Csu Hszi áttette a mondatot a böjtnapokról szóló bekezdésbe, és Couvreur követte. Nem döntök. Akár hálóing, akár takaró, a Mester betakarózva aludt. A kínai anyáknak van egy szövetségesük.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.