Tónusnak (声调 , szó szerint „hang” 声 + „moduláció” 调 ⟶ „a hang modulációja”) nevezzük azt a dallami magasságot, amely a kínai minden szótagját kíséri. Nem díszítés: a tónus a szó része, éppúgy, mint egy mássalhangzó.
Négy írásjegy jobban megmutatja ezt, mint egy hosszú magyarázat. 妈 , 麻 , 马 és 骂 kiejtése mind „ma”. Csak a hanglejtés választja el őket, és ennyi elég ahhoz, hogy az „anya” „kender” legyen, aztán „ló”, aztán „szidni”. Aki magyarul a mondat végén felviszi a hangját, kérdő reflexből, gyakran mást mond, mint amit hisz.
Módszer
Válasszon egy szótagot: kattintson a kártyájára lentebb. Hallgassa meg a kínai beszélőt, majd vegye fel magát a jobb oldali kártyával: a böngésző engedélyt kér a mikrofon használatához, a felvétel pedig három másodperc után magától leáll.
Ezután kattintson az „Egymásra vetítés és elemzés” gombra. A két hangmagasság-görbe egymásra kerül, azonos hosszra hozva, és egy pillantással látja, hol tér el az öné a mintától.
Figyelem: a gyakorlat csak a hanglejtést ítéli meg, vagyis a szótag tónusát. Magáról a hangról (a „ma” szótagról) nem mond semmit. A beszélő tónusa pedig szándékosan túlzó: ez gyakorlómodell, nem beszélgetés.
Most Önön a sor.


