A rizstől a desszertig

A rizs kínaiul 米 mǐ, és az írásjegy le is rajzolja: szemek egy vonás két oldalán. De vigyázat, a 米 nem mindig jelentett rizst. A 说文解字 Shuōwén jiězì úgy határozza meg, mint „a köles szeme”: az ókori Észak-Kínában a mindennapi gabona a köles volt, amelyet ma 小米 xiǎomǐ néven ismerünk, szó szerint „kis szem”. A 米 valójában minden hántolt, főzésre kész gabonaszemet jelöl, és a rizs akkor vette át a szót, amikor az első helyre került. (Egy évszázada a 米 a méter is: ez a 米突 mǐtū első szótagja, amely a francia mètre átírása.) Ez az oldal zárja az „Élelmiszerek” sorozatot, a gyümölcsök, a zöldségek és A hús és a hal című oldal után.

Szokás „öt gabonáról” beszélni, 五谷 wǔgǔ, de hogy melyik ez az öt, abban senki sem ért egyet. A kommentátorok szerint hol a rizs szerepel a listán, hol helyette a kender. Egy növény minden listán ott van, és az nem gabona: a 菽 shū, a szója. Ezért került a tofu erre az oldalra. A Beszélgetések 18. fejezetében egy öreg paraszt azt veti Konfuciusz tanítványainak szemére, hogy nem tudják megkülönböztetni az öt gabonát, 五谷不分. A szemrehányás egy kicsit minden írástudónak szól.

Szívesen állítják szembe a rizsevő Délt a búzaevő Északkal: 南米北面. A határ nagyjából a Csinling-hegységet és a Huaj folyót követi. Az északi 面 miàn a liszt és a tészta. Jegyezzük meg közben, hogy a 面 arcot is jelent, azt, amelyik a 面子 miànzi szóban van. Két különböző szó ez, amelyet az egyszerűsítés egyetlen írásjegybe olvasztott: a lisztet 麵 formában írták, a búza gyökével, 麥. Tajvanon tehát ma is 麵 kerül a tányérra. Pekingben viszont „arcot” esznek.

Északon a 馒头 mántou töltelék nélküli gőzölt zsemle, a 包子 bāozi pedig töltött: a 包 azt jelenti, „becsomagolni”. Sanghajban viszont a kis töltött zsemléket is 馒头 néven hívják. Ami az eredetét illeti, egy makacs legenda a 馒头 születését 诸葛亮 Zhūgě Liàng nevéhez köti: déli hadjárata során állítólag tésztából formált fejekkel helyettesítette azokat az emberfejeket, amelyeket egy folyó szellemének áldoztak. A történet a Szung-korból való, nyolc évszázaddal az események után, és a 蛮头, „barbárfej” szójáték valószínűleg még később született. Szép történet, semmi több.

A 豆腐 dòufu is dicsekedhet legendás feltalálóval: 刘安 Liú Ān, Huajnan hercege az i. e. 2. században, aki a halhatatlanság elixírjét kereste. 朱熹 Zhū Xī már a 12. században beszámol erről a hagyományról. Az első szöveg viszont, amely a tofut megnevezi, csak a 10. századból való: azt olvassuk benne, hogy egy járás lakói hús híján 小宰羊 néven emlegették, „kis vágóbárány”. Ami pedig a 腐 írásjegyet illeti a 豆腐 szóban, jelentése „rothadt”, ez azonban senkit sem riasztott el; szerintem inkább puha, alvadt masszát kell érteni rajta, de ebben nem vagyok biztos. A 臭豆腐 chòudòufu, 臭 „büdös” + 豆腐 „tofu” ⟶ „büdös tofu”, kertelés nélkül vállalja a nevét.

A tojás ma 鸡蛋 jīdàn, „tyúktojás”, a klasszikus nyelvben viszont 卵 luǎn volt, amely a 以卵击石 yǐ luǎn jī shí kifejezésben is megvan: tojást dobni a kőhöz. A 皮蛋 pídàn az étlapok „százéves tojása”: valójában csak néhány hétig érlelik, agyag, hamu és mész burkában. A teás tojás, 茶叶蛋 cháyèdàn, minden kisboltban kapható, órákig főzik teában és szójaszószban.

Egy közmondás felsorolja azt a „hét dolgot”, amelyre egy háznak minden reggel szüksége van: 柴米油盐酱醋茶, tűzifa, rizs, olaj, só, szósz, ecet és tea. A só, 盐 yán, már a Han-korban állami monopólium volt. A cukor, 糖 táng, története meglepőbb: 647-ben a Tang-dinasztia császára, Taj-cung, követeket küldött Indiába, hogy megtanulják a cukorfőzés technikáját, és az évkönyvek nem kis büszkeséggel teszik hozzá, hogy a jangcsoui cukor hamarosan felülmúlta a mintaképét. Ami pedig a 酱 írásjegyet illeti a 酱油 jiàngyóu, a szójaszósz nevében, az eredetileg húsból vagy halból erjesztett pép volt. A szója csak később jött.

A tej, 牛奶 niúnǎi, sokáig idegen maradt a han konyhától, és sok kínai felnőtt rosszul emészti a laktózt, 乳糖 rǔtáng. Kína azonban ismerte a tejtermékeket: a Tang-udvar kedvelte a sztyeppéről érkező tejszínt és vajat. Közülük a legfinomabb, a 醍醐 tíhú, még a buddhizmusnak is adott egy képet a megvilágosodásra, 醍醐灌顶, „tisztított vajat önteni a fejtetőre”. Ma Pekingben a joghurtot, 酸奶 suānnǎi, szó szerint „savanyú tej”, szívószállal isszák kerámiacsuprokból.

A kínai étkezés nem desszerttel ér véget. Az édességet külön eszik: 点心 diǎnxin formájában kora reggel vagy teázáskor, édes levesként délen, nassolnivalóként az étkezések között. Ami meghatározott napokon kerül az asztalra, a töltött tésztabatyuk, a ragacsosrizs-gombócok, a holdsütemények, azt Az ünnepek című oldalunkon találja. A 点心 szó szerint „megérinteni a szívet”, és állítólag azt jelenti, amit az ember bekap, hogy kibírja az étkezésig; a magyarázat hihető, de semmi több. A 甜点 tiándiǎn szó a nyugati étkezéssel érkezett, és vele a torták, a 蛋糕 dàngāo: 蛋 „tojás” + 糕 „lisztből készült sütemény” ⟶ torta.

A mindennapi nyelv tele van rizzsel. Az élethosszig tartó állás 铁饭碗 tiěfànwǎn, szó szerint „vas rizsestál” ⟶ tál, amely nem törik el; a kilencvenes évek reformjai mégis sokat összetörtek belőlük. Aki a párja nyakán él, „puha rizst eszik”, 吃软饭 chī ruǎnfàn. Aki pedig csak arra jár, és semmibe nem avatkozik bele, azt mondja, hogy 打酱油 dǎ jiàngyóu, „szójaszószt venni” jött: így válaszolt egy járókelő, akit 2008-ban egy kantoni televízió kérdezett meg, és a válasz híres lett. A 加油 jiāyóu, „olajat önteni hozzá”, minden stadion csatakiáltása. A lámpa vagy a motor? Senki sem tudja igazán, honnan ered.

Két verssor, amelyet minden iskolás kívülről tud, emlékeztet arra, honnan jön a tál rizs: 谁知盘中餐，粒粒皆辛苦, „ki tudja, hogy a tányéron minden szem verejtékbe került?”. Ez 李绅 Lǐ Shēn egyik négysorosának vége, amelyet a Részvét a parasztok iránt című oldalunkon mutatunk be. Azt mesélik, hogy a költő, amikor miniszter lett, a legnagyobb fényűzésben élt; az anekdota kései, és csak annyiért adom tovább, amennyit ér. 陶渊明 Táo Yuānmíng viszont állta a szavát: egy kis járás elöljárójaként inkább lemondott, semhogy meghajoljon egy ellenőr előtt, és, mint mondja, nem volt hajlandó „öt véka rizsért meghajtani a derekát”, 不为五斗米折腰. A fizetése gabona volt.

A lista utolsó mondata a Beszélgetések 6. fejezetéből való. Konfuciusz itt kedvenc tanítványát, 颜回 Yán Huí dicséri, aki egy nyomorúságos sikátorban élt, és nem volt egyebe, mint 一箪食，一瓢饮, „egy tál étel és egy kanál ital”, ahogy Couvreur fordítja (a 6. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből című oldalunkon). A 箪 dān kerek bambuszkosár volt, a benne lévő 食, vagyis a főtt rizs, itt sì olvasatú, akárcsak a 箪食壶浆 dān sì hú jiāng kifejezésben: „rizs a kosarakban, leves a korsókban”. A fejezetről szóló oldalunk shí olvasattal jelöli, ahogy ma a legtöbb kínai olvasná (ezt tehát nálunk javítani kell). Mást ez összetört volna. Huj nem veszítette el a jókedvét. Neki elég volt egy tál rizs.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.