A hús és a hal

A hús kínaiul 肉 ròu. Az írásjegy egy levágott darabot rajzol, rostjaival együtt, és kettős életet él: összetevőként a 月 alakját vette fel. A 月 viszont, amely a 肚 dù (has), a 肝 gān (máj) vagy a 胖 pàng (kövér) jegyben áll, valójában nem is hold: hús az, és a szótárak 肉月 ròuyuè, vagyis „a hús holdja” néven emlegetik, hogy ne tévesszék össze a másikkal. Ez az oldal A gyümölcsök és a zöldségek után következik: a hús, a szárnyasok, a hal és mindaz, ami a tengerből jön.

Kínában a puszta 肉 sertéshúst jelent. A marhahúsra azt mondják, 牛肉 niúròu, a birkahúsra 羊肉 yángròu, de senki sem mondja, hogy 猪肉 zhūròu, amikor egy kis húst kér a piacon: az országban elfogyasztott hús több mint felét egymagában a sertés adja. A marhát viszont sokáig rossz szemmel nézték, egyszerű okból: szántott. Több dinasztia megtiltotta az igásökrök levágását, és azt az állatot, amely az embert eltartotta, alig ették.

A húsevés sokáig kiváltság volt. A 左传 Zuǒzhuàn egyik történetében egy egyszerű ember, 曹刿 Cáo Guì, tanácsot akar adni fejedelmének egy csata előtt; a szomszédai azt mondják neki, hagyja ezt a „húsevőkre”, vagyis a méltóságokra, ő pedig így felel: 肉食者鄙, „a húsevők rövidlátók”. Konfuciusz viszont elfogadta, hogy hússal fizessenek neki: Couvreur fordításában soha nem tagadta meg a tanítást attól, aki elhozta neki, „ha csak tíz szelet szárított húst is”, a 束脩 shùxiū ajándékát (a 7. fejezet a Konfuciusz beszélgetéseiből című oldalunkon). Csakhogy a szó vitatott: néhány régi kommentátor nem egy csomag húst olvas ki belőle, hanem az övet, amelyet tizenöt évesen kötöttek fel, amikor az ember iskolába került. Nincs határozott véleményem. (Tanárként én egy sonkának sem mondanék nemet.)

A 荤 hūn ellentéte a 素 sù: a 荤菜 hūncài hús- vagy halétel, a 素菜 sùcài zöldséges étel. De nézze meg a 荤 gyökét: a 艹, vagyis a fű. A szó eredetileg az erős szagú növényeket jelölte, a fokhagymát, az újhagymát, a póréhagymát, amelyeket a buddhista szerzetesek megtagadnak maguktól, mert felhevítik a testet és a szenvedélyeket; ez az előző oldal fokhagymája és újhagymája. A jelentés átcsúszott a húsra, a fű pedig benne maradt az írásjegyben. A 开荤 kāihūn annyit tesz, hogy egy böjtös időszak után újra húst eszik az ember.

A 鲜 xiān, amely egyszerre jelenti a frisset és a húslevesek ízletes zamatát (lásd Az öt érzék című oldalunkat), a 鱼, a hal, és a 羊, a juh jegyéből áll. A mindenütt terjedő magyarázat csábító: a hal és a birka együtt maga a tökéletes íz, és néhány étterem ételt is csinált belőle. A 说文解字 Shuōwén jiězì mást mond: benne a 鲜 egy hal neve, a juh pedig csak a kiejtés miatt van ott. Én a Shuowen felé hajlok. A legendának viszont megvan az az előnye, hogy a konyhában igaz.

A hal, 鱼 yú, ugyanúgy hangzik, mint a 余 yú, a többlet. Ezért az újév előestéjének vacsorájáról nem hiányozhat az egész hal, és gyakran nem is eszik meg végig: maradnia kell belőle a következő évre. A tengerparton még egy tilalom járul ehhez: a halat nem fordítják meg a tányéron, mert a 翻 fān, megfordítani, felborulást is jelent, mint amikor a hajó felborul. Ha a felső oldala elfogyott, kiveszik a gerincet, és alulról eszik tovább.

A 海鲜 hǎixiān, a tenger gyümölcsei, szó szerint „a tenger frissei”. Az ősz a kínai gyapjasollójú rák, a 大闸蟹 dàzháxiè szezonja, és 鲁迅 Lǔ Xùn egyik mondása szállóige lett: az első ember, aki rákot evett, bátor ember lehetett, hiszen ki más merte volna? A 第一个吃螃蟹的人, „az első, aki rákot evett”, ma az úttörőt jelenti. A folyami rákok, 小龙虾 xiǎolóngxiā, jóval később érkeztek: azt mondják, Japánból kerültek Nankingba az 1930-as években, és a nyári esték étele lettek, sörrel.

A szólások gyakran kegyetlenek, akárcsak a konyha. 杀鸡儆猴 shā jī jǐng hóu: megölik a csirkét, hogy megijesszék a majmot. A 人为刀俎，我为鱼肉 rén wéi dāo zǔ, wǒ wéi yú ròu a hongmeni lakomából származik, amelyről a Történeti feljegyzések, 司马迁 Sīmǎ Qiān műve számol be: a Han-dinasztia leendő alapítója, akit a riválisa meghívott, megérti, hogy ő a hal a vágódeszkán, és még a lakoma vége előtt elillan. Nemesebb a 鱼和熊掌不可兼得 yú hé xióngzhǎng bù kě jiān dé, amely Menciustól származik: a hal és a medvetalp közül a medvetalpat választja, az élet és az igazságosság közül az igazságosságot.

A mindennapi nyelv mulatságos képeket őrzött meg belőlük. Az elbocsátásra azt mondják: 炒鱿鱼 chǎo yóuyú, „kalmárt pirítani”: a wokban a kalmárcsíkok feltekerednek, ahogy az elbocsátott alkalmazott is összetekeri a takaróját, mielőtt elmegy. A 吹牛 chuīniú, hencegni, szó szerint „ökröt fújni”: a legelterjedtebb magyarázat szájjal felfújt ökörbőrökről beszél, amelyekkel a folyókon keltek át, és ehhez jó tüdő kellett; régi forrását azonban nem találtam. A fösvény pedig 铁公鸡 tiěgōngjī, vaskakas, akiből egy tollat sem lehet kitépni.

Marad a mondat, amely a listát zárja: 割鸡焉用牛刀. Konfuciusz Wuchengbe érkezik, amelyet tanítványa, 子游 Zǐyóu kormányoz, és mindenütt éneket és húros hangszerek hangját hallja. Elmosolyodik: „Egy tyúk levágásához azt a kést használja-e az ember, amellyel az ökröket bontják?” A szertartások és a zene egy ilyen kis városnak túl sok. Ziyou emlékezteti a saját tanításaira, és a Mester azonnal enged: „Amit az imént mondtam, csak tréfa volt” (a 17. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből című oldalunkon). Ez azon ritka helyek egyike, ahol Konfuciusz nevet. És azon ritkák egyike is, ahol igazat ad a tanítványnak.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.