A gyümölcsök és a zöldségek

A gyümölcs kínaiul 水果 shuǐguǒ, szó szerint „vízgyümölcs”, a zöldség pedig 蔬菜 shūcài. A 果 guǒ írásjegy rajz: egy fa, 木, amely a csúcsán kerek gyümölcsöt hord, és a felső rácsos négyzetnek semmi köze a mezőt jelentő 田 jegyhez, még ha hasonlít is rá. Miért éppen „víz”? A 水 jegyet rendszerint a gyümölcslével magyarázzák, ami a friss gyümölcsöt szembeállítaná az aszalt gyümölccsel, 干果 gānguǒ. Ez hihető. Csakhogy régi nyomát nem találtam: a klasszikus szövegekben egyszerűen 果 áll. Ez az oldal nyitja az „Evés és ivás” kategóriát; a hús és a hal a következő oldalt kapja.

A 菜 cài jegynél érdemes megállni. Fent 艹, a fű; lent 采 cǎi, egy kéz, 爫, amely egy fára, 木, nyúl, hogy szedjen: a 菜 tehát a leszedett fűféle ⟶ a zöldség. De a szó együtt nőtt a kínai étkezéssel, amely két részre oszlik: 饭 fàn, a gabona, amely jóllakat (a rizs, a tészta, a gőzölt zsemle), és 菜, minden, amit mellé esznek. Egy tányér párolt sertéshús tehát éppúgy 菜, mint egy tányér spenót. A kínai zöldséggel eszi a rizsét, még akkor is, ha a zöldség hús. Innen a 买菜 mǎicài, bevásárolni a főzéshez, és a 菜单 càidān, az étterem étlapja.

A zöldségek neve azt is elmeséli, merre érkeztek, és három réteg különíthető el bennük. Amelyek Közép-Ázsián át jöttek, azok a 胡 hú jegyet viselik, így hívták az északi és nyugati népeket: 胡萝卜 húluóbo, a sárgarépa, „a huk retke”, 胡椒 hújiāo, a bors, és a dió régi neve, 胡桃 hútáo. Amelyek tengeren érkeztek, főleg a Ming-korban, azok a 番 fān, vagyis idegen jegyet viselik: 番茄 fānqié, a paradicsom, „az idegenek padlizsánja”, és 番薯 fānshǔ, az édesburgonya, amelynek ma inkább ez a neve: 红薯 hóngshǔ. Az utolsók, amelyek a nyugatiakkal jöttek, a 洋 yáng, vagyis óceán jegyet viselik: 洋葱 yángcōng, a vöröshagyma, „a tengerentúli újhagyma”. A paradicsomnak egyébként két neve van: északon inkább 西红柿 xīhóngshì, „a Nyugat piros datolyaszilvája”, délen 番茄. (A magyar is ismer ilyen neveket: a görögdinnye is „görög”.)

Az uborka kis híján szintén ebbe a csoportba került. 胡瓜 húguā volt a neve, „a huk dinnyéje”, és azt beszélik, hogy egy 4. századi uralkodó, 石勒 Shí Lè, aki maga is barbár volt a kínaiak szemében, betiltotta országában a 胡 szót: így lett volna a 胡瓜 helyett 黄瓜 huánggua, „a sárga dinnye” (mások a Szuj-dinasztia Jang császárának tulajdonítják a változást). A történet túl szép ahhoz, hogy biztos legyen. Egy mentsége azért van: a tövén beérni hagyott uborka valóban megsárgul. Az utazás a másik irányba is megtörtént: a 猕猴桃 míhóutáo, „a makákó őszibarackja”, kínai növény, amelyet a 20. század elején vittek Új-Zélandra, és kivi néven tért vissza.

A 白菜 báicài, a kínai kel, az északi tél zöldsége: régen minden család hegyekben vásárolta ősszel, és az udvaron halmozta fel, hogy kitartson tavaszig. 齐白石 Qí Báishí festőnek, aki egész életében festette, egy gúnyos feliratot tulajdonítanak: a bazsarózsa a virágok királynője, a licsi az első a gyümölcsök között, akkor miért nem mondja soha senki, hogy a kel a zöldségek királya? A festészet igazat adott neki, és a kínai kelnek, a reteknek és a gombának megvan a mintája a Zöldségminták a kínai gongbi festészetben című oldalunkon. A kelhez szójáték is fűződik: a 白菜 majdnem úgy hangzik, mint a 百财 bǎicái, „száz vagyon”, és részben ennek köszönheti sikerét a tajpeji Palotamúzeum jádéból faragott kínai kelje.

A gyümölcsöt gyakran aszerint választják, amit a neve ígér. Az alma, 苹果 píngguǒ, úgy hangzik, mint a 平安 píng'ān, a békesség, és szenteste ajándékként becsomagolva árulják; a mandarin, 橘 jú, a szerencsét jelentő 吉 jí szóra emlékeztet, és megtölti az újévi tálakat; a gránátalma, 石榴 shíliu, tele van magokkal, ahogy egy ház szeretne tele lenni gyerekkel (lásd a Gránátalma- és szőlőminta a kínai gongbi festészetben című oldalunkat). A körtét, 梨 lí, viszont sosem osztják meg, mert úgy hangzik, mint a 离 lí, elválni: a szokást A szertartások és a szerencsehozó jelképek című oldalunk magyarázza el.

Egyetlen gyümölcsről sem írtak annyit, mint a licsiről, 荔枝 lìzhī. A császári ágyas, 杨贵妃 Yáng Guìfēi, rajongott érte, és a császár lovasváltókkal hozatta neki Csanganba. 杜牧 Dù Mù két verssort írt róla: lovas a vörös porban, a kegyencnő mosolyog, és senki sem tudja, hogy a licsi érkezik. Honnan hozták? A hagyomány szerint Kuangtungból; sok történész inkább Szecsuanra gondol, amely jóval közelebb van, és a kérdés nincs eldöntve. Több mint három évszázaddal később 苏轼 Sū Shì, Hujcsouba száműzve, a licsivel vigasztalta magát: 日啖荔枝三百颗, napi háromszáz licsi, és hajlandó volt délen leélni hátralévő napjait. A kínai orvoslás viszont figyelmeztet: 一颗荔枝三把火, egy licsi, három tűz. (Napi háromszáz: könnyű kiszámolni.)

A 葱 cōng, 姜 jiāng, 蒜 suàn hármasa, vagyis az újhagyma, a gyömbér és a fokhagyma, szinte minden receptet megnyit, és ezért található itt, nem a fűszerek között. A Beszélgetések 10. fejezete szerint Konfuciusznak „mindig volt gyömbér az asztalán” (不撤姜食). A fokhagymából két ízes szó született. A 装蒜 zhuāngsuàn, ártatlant játszani, egy népi találós kérdésből érthető meg: a még ki nem virágzott nárcisz megtévesztésig hasonlít egy fej fokhagymára, „fokhagymát játszik”. 2010-ben pedig, amikor a fokhagyma ára az egekbe szökött, az internetezők a 算你狠, „kegyetlen vagy”, kifejezésből ezt csinálták: 蒜你狠.

A lista utolsó mondata, 不时，不食, ugyanebből a fejezetből való, és jól megmutatja, miben kell a fordítónak döntenie. Couvreur így fordítja: „nem evett olyan gyümölcsöt, amely nem volt elég érett”, 朱熹 Zhū Xī kommentárját követve. A régebbi kommentárok viszont, amelyeket a 3. században 何晏 Hé Yàn gyűjtött össze, így olvasták: „nem evett az étkezések idején kívül”, a mai Kína pedig úgy érti, „semmit sem evett idényen kívül”: ebből éttermi jelmondat lett, és érv a téli paradicsom ellen, 反季节 fǎnjìjié. Három olvasat négy írásjegyre. A 时 a pillanat, és mindenki a magáét választotta (szöveg és fordítás a 10. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből című oldalunkon).

Végül a konyhakert a mindennapi nyelvet is meghódította. A kezdő 菜鸟 càiniǎo, „zöldségmadár”; a nyomott ár 白菜价 báicàijià, a kínai kel ára; az internet bámészkodói, akik követik a nap botrányát, de nem avatkoznak bele, a 吃瓜群众 chīguā qúnzhòng, „a dinnyét evő tömeg”. És amikor egy tanár nyugdíjba megy, azt mondják róla, hogy 桃李满天下 táolǐ mǎn tiānxià, vagyis „barackfái és szilvafái vannak mindenütt az ég alatt”: a volt tanítványai. Egy tanár ennél többet nem kér.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.