A város és negyedei

A város kínaiul 城市 chéngshì, és a szó már önmagában meghatározás: 城 „a várfal”, 市 „a piac” ⟶ fallal körülvett piac. A 说文解字 Shuōwén jiězì a 城 írásjegyet így magyarázza: 以盛民也, „ami a nép befogadására szolgál”. Az írásjegy a föld gyökét, a 土 jegyet egyesíti a 成 elemmel, amely a hangzást adja, és Hszü Sen szerint a jelentés egy részét is („befejezni”). A paleográfusok ebben a második pontban kevésbé magabiztosak, és én nem merek dönteni. Az biztos, hogy a várfal eleinte döngölt földből készült: darabjai ma is szinte mindenütt láthatók Észak-Kínában.

A 城 egyébként sosem felejtette el a falat. A 长城 Chángchéng szó szerint „a hosszú várfal” ⟶ a Nagy Fal, a 进城 jìnchéng pedig „bemenni a falak közé” ⟶ bemenni a városba. Kétezer éven át minden magára valamit adó kínai városnak megvoltak a falai (城墙) és a kapui (城门). Hszian szinte érintetlenül megőrizte a magáét, csaknem tizennégy kilométernyi Ming-kori falat (ez a 14. mondat). Peking az ellenkezőjét tette: a falakat az 1950-es és 1960-as években lebontották, Liang Sze-cseng építész tiltakozása ellenére, aki fásított sétányt akart belőlük csinálni. A nyomvonaluk azonban nem tűnt el: a második körgyűrű, a 二环 èrhuán, és a 2-es metróvonal a régi városfalat követi. A pekingiek körgyűrűkben számolják a várost (az első ezen a néven igazából sosem létezett, ami mindig jó beszédtéma a taxiban).

A 市 a piac, amelyet a 说文 így határoz meg: „a hely, ahová venni és eladni járnak”. Megtaláljuk a 市场 és a 超市 szavakban (lásd A reggeli, az utca és a piac), de a közigazgatásban is: a 上海市 Sanghaj városa, a polgármester pedig 市长 shìzhǎng, „a piac feje”. A régi Csanganban két piac volt, a keleti és a nyugati, és azt mesélik, hogy innen ered a 东西 „kelet + nyugat” ⟶ „dolgok”: az emberek „keletet és nyugatot” jártak venni a piacra. Szép történet, de nincs bizonyítva. A 23. mondat, a 大隐隐于市, „a nagy remete a piacon rejtőzik”, azt mondja, hogy az igazi nyugalmat a zaj közepén lehet megőrizni. A közkeletű forma nem egészen egyezik Vang Kang-csü versével, aki ezt írta: 大隐隐朝市, „az udvarban és a piacon”.

Az utca 街 jiē. Az írásjegy közepén a 圭 adja a hangzást; körülötte a 行 két fele áll, amely a jóslócsontokon felülről látott kereszteződést ábrázolt. A 说文 egyébként a 街 írásjegyet így magyarázza: „az út, amely a négy égtáj felé vezet”. Arra az utcára, ahol autók járnak, inkább azt mondják: 马路 mǎlù, „a lovak útja”, ez a Csing-kor végéről való szó: Sanghajban a Nanking utat egyszerűen 大马路 néven emlegették, „a lovak nagy útja”. Olykor azt olvasni, hogy a 马 McAdamtől, a makadámút névadó skót mérnökétől eredne. Ebben egyáltalán nem vagyok biztos, és a lovak is elég magyarázatul szolgálnak.

A kis utcák vidékenként más nevet kapnak: 巷 mindenütt, 胡同 Pekingben (lásd A lakás), 弄堂 lòngtáng Sanghajban. Vigyázat a 万人空巷 wàn rén kōng xiàng kifejezéssel, szó szerint „tízezer ember kiüríti a sikátorokat”. Az utcák nem néptelenek, épp ellenkezőleg: mindenki kiment megnézni a látványosságot, és a sikátorok maradtak üresen. A kifejezés Szu Si egyik verséből származik, amely a hangcsoui árhullámról szól. Prózaibb módon a 街道 jiēdào a városnegyedet mint közigazgatási egységet is jelöli, saját hivatallal, ez a 街道办. A kínai cím úgy olvasandó, mint egy ráközelítés: tartomány, város, kerület, utca, házszám, végül az épület és a lakás. A magyar címzés ehhez közel áll, hiszen nálunk is a település jön előbb, aztán az utca és a házszám; a kínai egyszerűen végigviszi ezt a sorrendet, a tartománytól egészen a lakásig.

A régi városokban két toronyból adták tudtul az időt, a 钟楼 zhōnglóu, vagyis a Harangtorony, és a 鼓楼 gǔlóu, vagyis a Dobtorony tetejéről: harang hajnalban, dob alkonyatkor, innen a 晨钟暮鼓, „reggeli harang, esti dob”. Hszian és Peking mindkettőt megőrizte (16. mondat). Szerényebbek a 牌坊 páifāng, azok a kőből vagy fából készült díszkapuk, amelyek átívelnek egy utcán: egy vizsgán sikeres tudósnak, egy jótevőnek, és igen gyakran egy elhunyt férjéhez hű maradt özvegynek állítottak emléket. Szívesen lefényképezik őket anélkül, hogy elolvasnák a feliratot (ami némelyiknél talán jobb is).

A mai kínai város szüntelenül újraépíti magát. A falra piros körbe festett 拆 „bontani” írásjegy a 拆迁 chāiqiān érkezését jelzi: „bontás + költözés” ⟶ bontás a lakók elköltöztetésével. Aki nem hajlandó elmenni, abból 钉子户 dīngzihù lesz, „szög-háztartás”, mert úgy marad a helyén, mint egy szög, amelyet nem lehet kihúzni. Az építkezés közepén, egy földkupac tetején magányosan álló házakról készült fotók bejárták a világot.

A táblák néhány formulát követnek. A 禁止 jìnzhǐ szárazon tilt, a 请勿 qǐngwù „kérjük, ne” udvariasan tilt, a 闲人免进 xiánrén miǎn jìn, szó szerint „a naplopók fel vannak mentve a belépés alól”, pedig azt jelenti, hogy a belépés csak a személyzetnek engedélyezett. Vigyázat a 小心地滑 xiǎoxīn dì huá felirattal: ez azt jelenti, „vigyázat, a padló (地 dì) csúszik”. Ha a 地 írásjegyet de-nek, a határozószók partikulájának olvassuk, az jön ki belőle, hogy „csússzon óvatosan”, és egyes gépi fordítók évekig pontosan ezt írták ki angolul.

A 城里 chénglǐ „a falakon belül” ⟶ a városban. Vigyázat: a 里 a 城里 szóban a 裏 „belső” egyszerűsített alakja, és semmi köze a falut jelentő 里 írásjegyhez, amelyről alább lesz szó. A 城里人 chénglǐrén, a városi ember szemben áll a 乡下人, a vidéki emberrel, akit a legrosszabb esetben 乡巴佬 xiāngbalǎo néven csúfolnak, és ami falusiasnak hat, az 土, „földből való” ⟶ parasztos, ódivatú. 1958 óta a 户口 hùkǒu, a lakhelynyilvántartás hivatalosan is elválasztja a városiakat a falusiaktól. A 农民工 nóngmíngōng, a „paraszt-munkások” úgy építik a városokat, hogy nincs ott 户口 bejegyzésük, és évente egyszer, újévkor hazatérnek a faluba (21. mondat).

A várfalak kifejezéseket is hagytak maguk után. 城门失火，殃及池鱼: „kigyullad a városkapu, és a vizesárok halai szenvednek meg érte”, mert a tűz eloltásához kimerik az árkot ⟶ az ártatlanok fizetnek meg másokért. A 价值连城 jiàzhí lián chéng, „egymás mellé sorolt városokat ér”, arra emlékeztet, hogy Csin királya tizenöt várost kínált Ho jádéjáért. A 城府 chéngfǔ, „a várfal és a palota” pedig olyasvalakit ír le, akinek nem látni a gondolataiba, mert a falai mögött tartja őket: a 他很有城府 nem bók (22. mondat).

Marad a város legrégebbi egysége, a 里, a falu vagy a negyed, a mező 田 és a föld 土 gyökével. A Csou-dinasztia szertartásai szerint öt család alkotott egy szomszédságot, öt szomszédság pedig egy 里 egységet. Konfuciusz a Beszélgetések 4. fejezetét a 里仁为美 mondattal kezdi (25. mondat, lásd 4. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből), amelyet Couvreur így fordít: „Jó szomszédság az, ahol a becsületesség uralkodik.” Mencius anyja ezt megértette: a 列女传 szerint háromszor költözött, először egy temető mellől, ahol a fia temetést játszott, aztán egy piac mellől, ahol kereskedősdit játszott, míg végül egy iskola közelében telepedett le. A jó negyed már akkor számított.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.