A csapatsportok és az atlétika

A sport kínaiul 体育 tǐyù, szó szerint „a test formálása”: 体 a test, 育 nevelni, oktatni ⟶ a testnevelés, a sport. A szó a 19. század végén érkezett a japánból, mint sok más modern szó. Magára a tevékenységre inkább azt mondják, hogy 运动 yùndòng, „mozgásba hozni”; ezzel már találkoztunk ezen az oldalon: Az egészség és a betegség. Ez az oldal nyitja meg a szabadidő, a művészetek és a sport kategóriáját; a focilabdától a rúdugrásig jut el.

A labdajátékok nevei szinte mind ugyanarra a mintára készülnek: egy írásjegy, amely elmondja, hogyan játsszák, aztán 球 qiú, „a labda”. A 足球 zúqiú a láb labdája; a 篮球 lánqiú a kosár labdája; a 网球 wǎngqiú a háló labdája; a 羽毛球 yǔmáoqiú a tollak labdája. A rögbi 橄榄球 gǎnlǎnqiú, „olajbogyó-labda”, és ez jól el van találva. A 排球 páiqiú, a röplabda esetében a 排 írásjegyet általában a sorokba rendeződött játékosokkal magyarázzák. Ez a szokásos magyarázat, de megbízható forrást nem találtam rá.

Az ige sportáganként változik, és ez klasszikus csapda. A fociban 踢 tī, lábbal rúgnak (a mozdulat itt látható: Mozdulatok és testtartások); a kosárlabdában, az asztaliteniszben vagy a teniszben 打 dǎ, kézzel vagy ütővel ütnek. Csakhogy a 打 végül szinte minden labdajátékra kiterjedt, így azt is mondják, hogy 打排球, sőt 打橄榄球. Azt viszont sosem mondják, hogy 打足球. Megint csak a szokás.

A foci szókincse képek sorozata. A kapu „ajtó”, 球门 qiúmén, a kapus pedig „aki az ajtót őrzi”, 守门员 shǒuményuán; kapura lőni úgy mondják, 射门 shèmén, „az ajtóra lőni”, ahogy nyilat lő az ember. A tizenegyes 点球 diǎnqiú, „a pont labdája”, mert a büntetőpontról rúgják. Az öngól 乌龙球 wūlóngqiú, „a fekete sárkány labdája”: a szó állítólag a hongkongi kantoniból származik, ahol a 乌龙 már azt jelentette, hogy „zavaros”, és úgy hangzott, mint az angol own goal. Ma a 乌龙 szót bármilyen baklövésre mondják.

Kína egyébként magának tulajdonítja a futball feltalálását. A 蹴鞠 cùjū („lábbal rúgni a bőrlabdát”) már a Hadakozó fejedelemségek korában ismert játék volt, a Han-korban pedig a hadsereg a katonák kiképzésére használta. 2004-ben a FIFA Kínát ismerte el a futball bölcsőjének, pontosabban a santungi Lin-cét (legalábbis Kínában mindenhol ezt olvasni). A jelen kevésbé dicsőséges: a férfi válogatott, a 国足 guózú, maguknak a kínaiaknak is kimeríthetetlen gúnyforrás (erről többet nem mondok). A női röplabda-válogatott, a 女排 nǚpái viszont legenda. 1981-ben megnyerte a világkupát (22. mondat), és egy egész szellemiségnek adta a nevét: ez a 女排精神, azoknak a játékosoknak a szelleme, akik sosem adják fel.

A nemzeti sport viszont nem a foci. Az asztalitenisz a 国球 guóqiú, „a nemzeti labda”, a neve, a 乒乓 pīngpāng pedig egyszerűen a labda hangját utánozza. Még diplomáciát is csinált. 1971-ben, a nagojai világbajnokságon egy amerikai és egy kínai játékos véletlen találkozása meghívást hozott az amerikai csapatnak Kínába; Nixon a következő évben követte őket. Ez a 乒乓外交 Pīngpāng wàijiāo (20. mondat). A korabeli jelszó, a 友谊第一，比赛第二, „első a barátság, második a verseny”, megmaradt (24. mondat). Ma főleg mosolyogva idézik, amikor éppen kikaptak.

Az atlétika kínaiul 田径 tiánjìng, szó szerint „a mezők és az ösvények”: 田 a pálya közepén zajló versenyszámok, ugrások és dobások, 径 a futószámok a futópályán ⟶ az atlétika. A versenyszámok nevei átlátszók: 跳高 tiàogāo „magasra ugrani”, 跳远 tiàoyuǎn „messzire ugrani”, 短跑 duǎnpǎo „röviden futni”, 长跑 chángpǎo „hosszan futni”. A súlylökés 铅球 qiānqiú, „ólomlabda”. A maraton, 马拉松 mǎlāsōng, puszta átírás: „ló, húzni, fenyő”. Semmit sem jelent, de mindenki megjegyzi.

A sport sokat adott a hétköznapi nyelvnek. Két hivatal, amely egymásnak passzolgat egy aktát, 踢皮球 tī píqiú, „rúgja a labdát” (21. mondat). Aki súrolja a szabályt, de nem lépi át, 打擦边球 dǎ cābiānqiú, „az asztal szélét érintő labdát játssza”, és ez a kifejezés is az asztaliteniszből jön. Egy hónappal a gaokao előtt a gimnazisták a 冲刺 chōngcì, a hajrá közepén tartanak (23. mondat). És nemzedékről nemzedékre adják tovább a 接力棒 jiēlìbàng, a váltóbotot.

Konfuciusz nem szerette a versengést, egy kivétellel: az íjászatot. A bölcs, mondja, soha semmiért nem száll versenybe, legfeljebb az íjászatban, és ott is meghajol az ellenfelei előtt, mielőtt fellép, és ha veszít, kiissza a veszteseknek kiszabott kupát (25. mondat, lásd: 3. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből). Az íjászat, a 射 shè, a hat művészet, a 六艺 liùyì egyike volt a nemes ember nevelésében. Valószínűleg ez Kína legrégebbi testnevelésórája. Komolyabb, mint a kosárlabda, az biztos. Szórakoztatóbb, ebben nem vagyok biztos.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.