Az ég és a világűr

Az ég kínaiul 天 tiān, és a szónak a kínaiban mindig két jelentése van: az ég, amelyet nézünk, és az Ég, amelyhez imádkozunk, az a hatalom, amely a császárokra ruházta a megbízatását (lásd Az Ég temploma című oldalunkat). Az írásjegy egy álló embert ábrázol, 大 dà, fölötte egy vonással. A 说文解字 szerint 天 annyi, mint 颠, a fejtető, és a jóscsontokon ez a vonás gyakran egy nagy, kerek fej. Hogy azonban a fejtől jutottak-e el az égig, vagy a vonás már eleve az ember fölötti eget jelölte, az nem egyértelmű, és a szakértők sem értenek egyet. A látható eget inkább 天空 tiānkōng szóval mondják, „az üres ég”.

A nap 太阳 tàiyáng, szó szerint „a nagy jang”, a holdat pedig sokáig 太阴 tàiyīn néven hívták, „a nagy jin” (lásd A jin-jang elmélet című oldalunkat). Ma 月亮 yuèliang a neve, „a fényes hold”. A két alapírásjegy rajz: 日 egy kör volt, közepén ponttal (néha azt mondják, hogy ez a pont a háromlábú holló, amely a napban lakik; ebben egyáltalán nem vagyok biztos), 月 pedig egy sarló. A holdat sarlónak rajzolják, soha nem teliholdnak. Különben hogyan lehetne megkülönböztetni a naptól?

Együtt adják ki a 明 míng írásjegyet, „világos”: a nap és a hold együtt, így magyarázza minden tankönyv. De vigyázat, a régi formák egy részén bal oldalt nem nap látható, hanem egy ablak, 囧 (ugyanaz a 囧, amely ma zavart hangulatjelként szolgál az interneten), és 明 akkor az ablakon besütő hold volna. Nekem ez a kép jobban tetszik. Ami a csillagot illeti, 星 xīng, azt három kis nappal írták, 晶, a hangját pedig a 生 shēng adta; 晶 megőrizte a „kristály” jelentést, azt, ami csillog.

A szabad szemmel látható öt bolygó az öt elem, a 五行 wǔxíng nevét viseli: 水星 Merkúr „a Víz csillaga”, 金星 Vénusz „a Fém csillaga”, 火星 Mars „a Tűz csillaga”, 木星 Jupiter „a Fa csillaga” és 土星 Szaturnusz „a Föld csillaga”. A Vénusznak ráadásul két neve van: 启明星 qǐmíngxīng, „a csillag, amely megnyitja a világosságot”, amikor a nap előtt kel fel, és 长庚星 chánggēngxīng, amikor este ragyog. A távcsővel felfedezett bolygók viszont a nyugati istenek fordítását kapták: 天王星 „az Ég királyának” csillaga (Uranosz), 海王星 „a Tenger királyáé” (Neptunusz), 冥王星 „az Alvilág királyáé” (Plútó). A Plútó 2006-ban elvesztette bolygói rangját, de a nevét megtartotta.

A Tejút a kínaiak számára folyó, a 银河 yínhé, „az ezüst folyó”. Két partján ragyog 牛郎星 Altair, a Pásztor, és 织女星 Vega, a Szövőlány: a két szerelmes, akiket a Nyugati Anyakirálynő ezzel a folyóval választott el egymástól, és akik csak évente egyetlen éjszakán találkozhatnak, a hetedik hónap hetedik napján, egy szarkákból álló hídon (lásd Az ünnepek című oldalunkat). Nézzen fel egy nyári estén, a városoktól távol: a két csillag valóban a világos sáv két oldalán áll (16. mondat).

Ahol mi medvét vagy szekeret látunk, ott a kínaiak merőkanalat látnak, a 北斗七星 Běidǒu qīxīng csillagképet, „az Északi Véka hét csillagát”. A 斗 dǒu gabonamérő edény, és a nyele az évszakokkal együtt fordul; innen a 斗转星移 dǒu zhuǎn xīng yí, „fordul a Véka, vándorolnak a csillagok”, annak kifejezésére, hogy múlik az idő. A Véka segítségével találjuk meg a Sarkcsillagot (11. mondat), és Konfuciusz éppen ezt állította példaként a jó uralkodó elé: mozdulatlan marad, miközben körülötte minden forog (25. mondat, lásd 2. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből című oldalunkat). Csakhogy Konfuciusz sarkcsillaga valószínűleg nem a miénk volt: a Föld tengelye lassan elmozdul, és nem tudom, melyik csillagot nézte.

Az ég államügy is volt. A napfogyatkozás, 日食 rìshí, szó szerint „a napot megeszik”, az Ég Fiának szóló intésnek számított, és az udvar csillagászokat tartott, hogy előre jelezzék. A 尚书 elbeszéli, hogy kettőjük, 羲和 Hszi és Ho, részegen elmulasztott egyet, és hogy hadsereget küldtek a megbüntetésükre (a történetet valószínűleg kiszínezték, de jól mutatja, mi forgott kockán). A nép viszont az égi kutyát vádolta, a 天狗 tiāngǒu nevűt, hogy felfalja a napot, és gongokat vertek, hogy elengedje (14. mondat). Az üstökösnek sem volt jobb híre: ő a 扫帚星 sàozhouxīng, „a seprűcsillag”, és a szó ma is azt jelenti, aki balszerencsét hoz.

A világegyetem kínaiul 宇宙 yǔzhòu, és mindkét írásjegyben ott a tető, 宀: eredetileg a ház részei (宇 az eresz). A 淮南子 így határozza meg őket: 四方上下谓之宇，往古来今谓之宙, „a négy égtáj, a fent és a lent, ez a 宇; a múlt és a jövő, ez a 宙”. A kínai világegyetem tehát térből és időből áll (Kínában szívesen hozzák ezt kapcsolatba Einsteinnel; kicsit olcsó párhuzam, de szép).

Az űrhajósra a kínainak három szava van. A 宇航员 yǔhángyuán, „a világegyetem hajósa”, a leggyakoribb; a 航天员 hángtiānyuán, „az ég hajósa”, Kínában a hivatalos kifejezés; a 太空人 tàikōngrén, „az űr embere”, Hongkongban és Tajvanon használatos. Ebből a 太空 tàikōng szóból alkotta a nyugati sajtó a „tajkonauta” szót, amelyet a kínaiak nem használnak. Közülük az első, 杨利伟 Jang Li-vej, 2003-ban indult útnak (19. mondat).

A kínai űrprogram nevei mind a mitológiából és a költészetből származnak. Az emberes űrhajók neve 神舟 Shénzhōu, „az isteni hajó”, ami egybecseng a 神州 szóval, „az isteni föld”, Kína egyik régi nevével. Az űrállomás a 天宫 Tiāngōng, az égi palota, ahol a Majomkirály akkora felfordulást csinált. A holdszondák 嫦娥 Csang-o, a Holdba menekült istennő nevét viselik (20. mondat), holdjáróik pedig a jádenyúlét, 玉兔 Yùtù. A marsszondák végül a 天问 Tiānwèn nevet kapták, a „Kérdések az Éghez” nyomán, amelyet a költő, 屈原 Csü Jüan írt, és aki már akkor megkérdezte: 夜光何德，死则又育？, „miféle erénye van az éj fényének, hogy halála után újjászületik?”

A hétköznapi nyelvben a csillagok leszálltak a földre. 明星 míngxīng, „a fényes csillag” ⟶ a sztár, 追星 zhuīxīng, „csillagokat kergetni”, pedig azt jelenti: rajongani. A 月光族 yuèguāngzú kifejezésben semmi költői nincs: 月 itt a hónap, 光 azt jelenti, „az utolsó szemig elfogyott” ⟶ akik a hónap vége előtt mindent elköltenek (17. mondat). A holdfény az üres bankszámla.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.