A vizsgák és az egyetem

A vizsga kínaiul 考试 kǎoshì: 考 „megvizsgálni, próbára tenni” és 试 „kipróbálni, próbának alávetni”. Csakhogy a 考 története különös. A régi feliratokban alig lehet megkülönböztetni a 老 írásjegytől: botjára támaszkodó öregember. Először az öregkort jelölte, aztán az elhunyt apát (az ősök tábláin ma is olvasható a 先考), és csak később a vizsgát. Hogyan jutunk el az egyiktől a másikig? Nem vagyok benne biztos, és az eddig olvasott magyarázatokat kissé túl kényelmesnek érzem. Ennek az oldalnak az előzménye: Az iskola és az osztály.

A 高考 gāokǎo egy sokkal hosszabb név rövidítése: „felvételi vizsga a felsőoktatási intézményekbe”. Minden évben június 7-én kezdődik, és ma már több mint tizenhárommillió jelentkező vesz részt rajta. Ezeken a napokon a városok visszafojtják a lélegzetüket: leállnak az építkezések, tilos dudálni a 考场 kǎochǎng közelében, a késésben lévő 考生 kǎoshēng ingyen taxizhat (legalábbis a kínai sajtó minden évben ezt mutatja). A kapuk előtt várnak a kísérő szülők, a 陪考 péikǎo, 23. mondat.

A gaokaóról azt mondják, hogy 千军万马过独木桥 qiān jūn wàn mǎ guò dúmùqiáo, „ezer hadsereg és tízezer ló egyetlen fatörzsből ácsolt hídon”, és hogy 一考定终身 yì kǎo dìng zhōngshēn, egyetlen vizsga dönt egy egész életről. Az eredmények után kitöltik a jelentkezési kívánságokat, a 志愿 zhìyuàn listát, és minden egyetem tartományonként állapítja meg a ponthatárt, a 分数线 fēnshùxiàn értékét. Figyelem: azonos pontszámmal egy pekingi jelentkező könnyebben jut be a nagy egyetemekre, mint egy henani. Ez Kínában nagyon kényes téma. Aki elbukik, választhatja a 复读 fùdú utat, és megismételheti a középiskola utolsó évét, aki pedig első lesz a tartományában, abból 高考状元 gāokǎo zhuàngyuan lesz. A minisztérium néhány éve megtiltotta, hogy reklámot csináljanak belőlük; nem sok sikerrel, úgy látom.

Ez a vizsgakultusz több mint tizenhárom évszázados. A 科举 kējǔ, 科 „kategória, tárgy” és 举 „felemelni, ajánlani” ⟶ tárgyak szerinti toborzás, a Szuj-dinasztiától 1905-ig választotta ki a birodalom hivatalnokait. A 秀才 xiùcai, „a virágzó tehetség”, a járási vizsgát tette le; a 举人 jǔrén, „az ajánlott ember”, a tartományit; a 进士 jìnshì, „az előrehaladó tudós”, a fővárosit. A palotavizsga elsője, a császár színe előtt, a 状元 zhuàngyuan volt. Meng Csiao költő csak negyvenhat évesen lett 进士, két kudarc után: így már érthető a 24. mondat vágtató lova.

A vizsgákon a 八股文 bāgǔwén, „a nyolclábú szöveg”, kötött szerkezetű értekezés volt kötelező. A szó ma minden üres, sablonos szöveget jelöl (ma is sokat olvasni ilyet, és nemcsak Kínában). Megbukni annyi volt, mint 落榜 luòbǎng, „leesni a listáról”. Vagy 名落孙山 míng luò Sūn Shān: egy bizonyos Szun San, akit utolsóként vettek fel, amikor megkérdezték tőle, átment-e egy szomszéd fia, állítólag azt felelte, hogy a lista Szun Sannal ér véget, a fiú pedig azon túl van. A sikert a 金榜题名 jelenti, amely már szerepel A szertartások és a szerencsehozó jelképek című oldalon.

Ehhez 十年寒窗 shí nián hán chuāng tanultak, „tíz évig a hideg ablaknál”, a legelszántabbak pedig 悬梁刺股 xuán liáng cì gǔ: az egyik a gerendához kötötte a haját, hogy el ne aludjon, a másik árral szúrta a combját. A jutalom a 鲤鱼跳龙门 lǐyú tiào lóngmén volt, a ponty, amely átugorja a Sárga-folyó Sárkánykapuját, és sárkánnyá válik. Egy paraszt fiából miniszter lehetett; ritkán történt meg, de megtörténhetett. Innen ered a Szung-kori diákok verse: 万般皆下品，唯有读书高. A mai vita a 应试教育 yìngshì jiàoyù és a 素质教育 sùzhì jiàoyù között messzire nyúlik vissza.

A 大学 dàxué, „a nagy tanulás”, az egyetem. Az első szint a 本科 běnkē, „az alaptárgy”, négy évig. Utána a 研究生 yánjiūshēng, „a kutatást végző diák”, 硕士 shuòshì, „a kiváló tudós”, vagy 博士 bóshì, „a széles tudású tudós” fokozatra készül. Ezzel szemben a 博士 nem modern cím: a Han-korban így nevezték a császári akadémia mestereit. A régi regényekben pedig a 茶博士, „a tea doktora”, csak a teaház pincére. Megint a szokás.

Az egyetemi élet két-három hét katonai kiképzéssel kezdődik, ez a 军训 jūnxùn: az elsősök terepszínű ruhában masíroznak a szeptemberi napon. Négyen vagy hatan laknak egy szobában, és aki elsőként érkezik, elfoglalja a 上铺 shàngpù helyet, vagy meghagyja másnak, ki hogy. Az idősebbeket 学长 xuézhǎng és 学姐 xuéjiě néven szólítják, a fiatalabbakat 学弟 xuédì és 学妹 xuémèi néven, pontosan úgy, mint egy családban. A vizsgák közeledtével pedig jön a 占座 zhànzuò: egy könyv a tanulószoba egyik székén, és a hely egész napra foglalt.

A diploma után sokan megpróbálkoznak a 考研 kǎoyán, a mesterképzés felvételi vizsgájával, vagy a 考公 kǎogōng, a közszolgálati versenyvizsgák letételével, ami sokat elárul a fiatalok munkaerőpiacáról (az álláskeresésről Az álláskeresés és az irodai élet című oldal szól). Közben az ember talán 挂科 guàkē, „felakasztott egy tárgyat” ⟶ megbukott, és sokat gyakorolta a 刷题 shuātí módszert: egymás után darálta a feladatokat, ahogy a telefont pörgetjük, 刷手机. Arról nem is szólva, hogy a vizsga előtti este jön a 18. mondat 临时抱佛脚 línshí bào fójiǎo szokása.

Az utolsó mondat a Beszélgetések és mondásokból való (19. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből), és nem Konfuciusz beszél benne, hanem tanítványa, Ce-hszia. Szinte mindig csak félig idézik, 学而优则仕, és úgy értik: „aki kitűnik a tanulásban, hivatalnok lesz”. Csakhogy a 优 itt nem azt jelenti, hogy „kitűnő”: azt jelenti, „van fölöslege, maradt még ereje”, és Couvreur is így fordítja. Ce-hszia csupán annyit mond, hogy előbb az egyik feladatot be kell fejezni, mielőtt újba fogunk. A félreértés viszont szép karriert futott be.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.