A szövetek, a színek és a méretek

A szövet kínaiul 布 bù. Évszázadokon át ez volt a szegények vászna, kenderből szőve, a selyem pedig a gazdagoké: a 布衣 bùyī, „vászonruha”, az egyszerű embert jelentette, és Csu-ko Liang a császárhoz intézett híres beadványában ezt írja: 臣本布衣, „alattvalód csak egy vászonruhás ember volt”. Ugyanez az írásjegy azt is jelenti: „szétteríteni”, innen a 宣布 xuānbù, bejelenteni, vagy a 布局 bùjú, a dolgok elrendezése. Az előző oldal (A kiegészítők és a hagyományos viseletek) befejezte a test felöltöztetését; ez arról szól, miből készülnek a ruhák, milyen színűek és mekkorák.

A gyapot, 棉花 miánhua, későn érkezett. A Szung-kor előtt a vászon kenderből, ramiból vagy kudzuból készült; a gyapot a Jüan-korban terjedt el, és a hagyomány ezt 黄道婆 Huáng Dàopó érdemének tartja, egy szungcsiangi asszonyénak, aki állítólag Hajnanról hozta el a fonás tudományát (hogy mennyi ebben a legenda, nehéz megmondani). Ma a címkén ez áll: 面料 miànliào, szó szerint „a színoldal anyaga”, aztán 纯棉 chúnmián, tiszta pamut, vagy 涤纶 dílún, poliészter. A kasmír 羊绒 yángróng, „a juh pehelyszőre”, finomabb, mint a gyapjú, a 羊毛.

Az igazi kínai anyag azonban a selyem. Nézze meg a 丝 írásjegyet: két egymás mellé csavart gombolyag. Ez a szál, a 纟 gyök formájában, szinte a textil egész szókincsében megtalálható: 线, 织, 纺, 绸, 缎, 绣. És, ami meglepőbb, a színekben is: 红, 绿, 紫. A Shuowen mindegyiket festett selyem színeként határozza meg: a 红 például „fehérbe hajló vörös selyem”. Az élénkvörös a 赤 volt; a 红 eredetileg rózsaszínt jelentett. A régi kínaiban a szín egy megmártott fonal.

A selyemhernyónak, 蚕 cán, megvan a maga legendája: 嫘祖 Léizǔ, a Sárga Császár felesége állítólag látta, ahogy egy gubó a teáscsészéjébe esik, és végtelen szállá bomlik. Ez persze ellenőrizhetetlen. A régészet viszont Kínában közel ötezer éves selyemdarabokat talált. Az egyszerűsített írásjegyet szívesen olvassák úgy, mint 天 a 虫 fölött, „az ég rovara”; szép, de utólagos magyarázat, hiszen a hagyományos alak 蠶. A gubóból szigorú kifejezés született: 作茧自缚 zuò jiǎn zì fù, „gubót szőni és belegúzsolni magát” ⟶ a saját csapdájába esni.

A 丝绸之路 Sīchóu zhī Lù nevének nincs régi kínai előzménye: Ferdinand von Richthofen német földrajztudós beszélt először „selyemútról”, németül Seidenstraße, 1877-ben, és a kínai lefordította a kifejezést, akárcsak a magyar. 长安 Cháng'ān városából indult, a mai Hszianból (lásd Hszian; ez a 17. mondat). A rómaiak, akik úgy vásárolták a selymet, hogy nem tudták, honnan jön, a kínaiakat Seresnek, „a selyem népének” nevezték.

A hímzés 刺绣 cìxiù, „szúrni és hímezni”. Négy nagy iskolát tartanak számon, a szucsouit, a hunanit, a szecsuánit és a kantonit; a leghíresebb a 苏绣 sūxiù, amelynek hímzőnői festményhez fogható finomságú portrékat készítenek (16. mondat). A brokát 锦. Gyakran olvasni, hogy az írásjegyben arany, 金 rejlik; vigyázat, a Shuowen a selyem, 帛 alá sorolja, és a 金 csak a hangjelölő része. Nanking ebből alkotta meg a maga 云锦 yúnjǐn brokátját, a „felhőbrokátot”. És a hímzésnek megvan a visszája: a 绣花枕头 xiùhuā zhěntou, „hímzett párna”, kívül szép, belül szalmával tömött.

Térjünk át a próbára. A méret 号, azaz szám: 大号 dàhào, 中号 zhōnghào, 小号 xiǎohào. A kínai címke gyakran mást ad meg, például 170/88A: a testmagasságot centiméterben, a mellbőséget, a testalkatot. A cipőméret viszont 码: 39码. Vigyázat, a kínai piacra szabott ruhák kisebbre jönnek, legalábbis azok, amelyeket én vettem; innen a 4. mondat, amelyet érdemes fejből tudni. Irány a próbafülke, 试衣间 shìyījiān; megnézzük, hogy a ruha 合身 héshēn, azaz jól áll-e, és sokszor halljuk: 显瘦 xiǎnshòu, „karcsúbbnak mutat”, ez az első számú eladási érv.

Jöjjenek a színek. A 颜色 szó eredetileg az arcról szólt: a Shuowen szerint a 颜 „a szemöldök és a szem közötti rész”, a 色 pedig „az arc kifejezése”. A tárgyak színe csak később jött. Beszélgetésben a 色 szívesen elmarad: 穿红的, „pirosat viselni” (8. mondat). A 彩色 cǎisè szó viszont megmarad a színes jelentésében, a 黑白 hēibái, a fekete-fehér ellentéteként, mint egy fényképnél.

Az igazi csapda neve 青 qīng. Ez a szó jelenti az ég kékjét, 青天, a fű zöldjét, 青草, sőt a haj feketéjét is, 青丝. Lefordítani annyi, mint választani, és minden második alkalommal téved az ember. Hszün-ce a tanulásról szóló fejezete elejére egy kelmefestőhöz illő mondatot tesz: „a csinget az indigónövényből nyerik, és kékebb az indigónövénynél” (23. mondat). A 蓝 itt a növény, nem a szín. Innen a 青出于蓝 qīng chū yú lán: a tanítvány, aki túlszárnyalja a mesterét (19. mondat). Tanárnak ez a legszebb bók; és egy kicsit bosszantó is.

A színeknek rendszerük is van. Az öt szín, 五色 wǔsè, az öt elemnek felel meg (lásd A kínai orvoslás alapelmélete): a csing a fának és a keletnek, a vörös a tűznek és a délnek, a fehér a fémnek és a nyugatnak, a fekete a víznek és az északnak, a sárga pedig a földnek, középen. A közép a császár: a Csing-korban a 明黄 mínghuáng neki volt fenntartva. A sárga azóta rossz útra tért. A 黄色 ma a pornográf filmeket jelöli, talán az amerikai „sárga sajtó” hatására, de ezt senki sem tudja igazán. Az a terv pedig, amely 黄了 huáng le, dugába dőlt (21. mondat); erre sem találtam biztos magyarázatot.

A piros az ünnep, a 喜庆 xǐqìng, és a lakodalom színe. A fehér a gyászé, mert a gyász elutasítja a festéket: a 素 a nyersselyem, és a gyászruhát ma is 素服 néven emlegetik. Konfuciusz egy szép válaszában él vele: „Mielőtt festenénk, fehér alap kell”, 绘事后素 (Beszélgetések, III, 8). A modern szókincs viszont az angolból kölcsönöz: a 白领 báilǐng és a 蓝领 lánlǐng tükörfordítás, akárcsak a 黑名单 hēimíngdān. Ám a 眼红 yǎnhóng, „vörös a szeme” ⟶ irigykedik, színtiszta kínai.

Mo-ce, amikor kelmefestőket látott dolgozni, felsóhajtott: „Kékbe mártva kék lesz, sárgába mártva sárga lesz” (24. mondat). Politikai tanulságot vont le belőle: az uralkodó azok színét veszi fel, akikkel érintkezik. A Csin-korban Fu Hszüan rövidebben mondja ugyanezt: 近朱者赤，近墨者黑 jìn zhū zhě chì, jìn mò zhě hēi, „aki a cinóberhez közelít, vörös lesz, aki a tintához közelít, fekete lesz”.

Konfuciusznak végül elvei voltak a színek terén: otthon nem viselt se „fehérbe hajló vöröset”, ahogy Couvreur fordítja, se lilát (lásd 10. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből). És azt mondta: 恶紫之夺朱也 (lásd 17. fejezet Konfuciusz beszélgetéseiből; ez a 25. mondat). Couvreur így fordítja: „Nem szeretem a bíborszínt, mert sötétebb a vörösnél.” A 夺 ige pedig azt jelenti: „elrabolni”; a lila, a kevert szín, a cinóbervörös, a helyes szín helyét foglalta el, ahogy Cseng zenéje kiszorította a jó zenét. A lila visszavágott. A Tiltott Város neve 紫禁城, még ha ez a 紫 inkább a Sarkcsillagtól ered, mint a festéktől. A palotában kötött ki.

Kattintson az oldal bármelyik írásjegyére: a vonássorrendje vonásról vonásra megjelenik, a nyíllal, amely a húzás irányát adja.